January 1, 2020

July 17, 2019

May 4, 2019

December 14, 2018

Please reload

Legfrissebb bejegyzés

Nyári tábor 2018 - Balatonkenese, Te csodás!

August 19, 2018

Nekünk minden évben a Balaton a riviéra. Idén második alkalommal rendeztük meg a nyári táborunkat a Balaton partján, ahol mintegy 60 Amazon szállta meg Balatonkenese focipályáját! Életre szóló élményekkel gazdagodtunk és hála az égnek a kezdeti szakadó eső ellenére végül az időjárás is kegyes volt hozzánk.

A szervezők nem vicceltek, az első edzés a nyitónapunkon 9- órakor kezdődött. A legkeményebb csajok már péntek reggel 6 órakor útra keltek, hogy kezdésre a pályán legyenek teljes szerelésben. Füves pályán edzettünk kinek örömére, kinek bánatára, hiszen leginkább a terem és a műfű az „otthonunk”. Minden esetre a szabad levegőn játszani, pár percre a Balatontól elég hangulatos volt. Délutánra azok is megérkeztek, akik nem tudtak elszakadni a munkájuktól, így teljes létszámmal hangolódhattunk a szálláson a délutáni edzésre.

A napi két edzés mellett bőven jutott idő arra, hogy átadjuk magunkat a haboknak, vagy csak szundítsunk egyet a parton. Felelevenítve iskolás élményeinket lehetőség adódott arra is, hogy kiélvezzük a menzakoszt minden egyes falatját. Végül is nem enni mentünk és a tikkasztó hőségben végigvitt edzések után még a káposztás tészta is tudott jóleső lenni! 😀

Idén igyekeztünk fokozott figyelmet szentelni a szállás kiválasztásánál, hogy rovarmentes legyen. Azért megesett, hogy a balatoni panoráma helyett pókcsalád kacsintgatott az erkélyen ébredező napsugarak lágy ölén, de az esti folyadékbevitel mindenkinek segített átlendülni az ilyen apró bökkenőkön. Az edzések okozta fáradtságot csillapította, hogy egy eszméletlenül gyönyörű kikötőben csodálhattuk a naplementéket, vagy a korán ébredők a napfelkeltéket. Együtt ülni, beszélgetni és sztorizni a stégen, focista lábainkat merítve a magyar tenger ébredező hullámaiban a többiekkel egy örök élmény.

Második napunkat is elég korán kezdtük, de vérbeli Amazonokként az első éjszakai mulatás nem állhatott az edzések útjába. Délután egész pályán hatalmas meccseket játszottunk, majd közös esti szalonnasütéssel és egy fergeteges Tátika show-val nyugtáztuk a napot. Az esti buli természetesen szombaton sem maradt el. Levezetésként még vasárnap reggel fociztunk egy jót és élményekkel gazdagodva visszautaztunk szeretett fővárosunkba.

Az edzések inkább baráti, játékos hangulatban teltek, de azért az edzőink sem hagyták otthon a kreativitásukat. A nagypályát felosztva több állomást alakítottak ki, ahol különböző gyakorlatokat kellett elvégeznünk kisebb csoportokra bontva. Természetesen nem maradt el a játék sem az edzésekről, így mindenki kellemesen el tudott fáradni. A szervezők folyamatosan gondoltak a jókedvünk fenntartására, így minden edzés után kisebb-nagyobb meglepetés ajándékokkal halmoztak el minket. Első alkalommal az egyesület logójával ellátott kulacsot kapott minden résztvevő Amazon, a többi edzést követően pedig jégkrém, csoki és cukor került kiosztásra. 

Egész évben sok lehetőségünk van arra, hogy a tornáinkon találkozzanak a különböző csoportjaink egymással, de a nyári tábor hangulata teljesen más. Egy kocsiban utazik az egyik csoport tagja a másikkal, együtt reggeli kávézunk, eszünk, táncolunk, strandolunk, megyünk el bevásárolni. Ilyenkor van alkalmunk jobban megismerni a többieket és beszélgetni egymással a pályán kívüli dolgainkról is. Ilyenkor derül ki, hogy mennyire különbözőek vagyunk és mégis egyformák. Vidékiek, született pestiek, egyetemisták, dolgozó emberek, anyukák, szinglik és hősszerelmesek, csendesebbek és extrovertált emberek, melegek, heterok, szőkék, barnák, feketék, külföldiek és magyarok, nálunk mindez lényegtelen. Szeretjük és játsszuk a focit, valaki hobbi szinten, valaki verseny szinten és mégis megvan a közös bennünk, mind Amazonok vagyunk és merünk labdába rúgni!

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

Please reload

Korábbi bejegyzések