Nyári edzőtáborunk Révfülöpön

23 éves fejjel elmondhatom, hogy még soha nem voltam igazi edzőtáborban. Kérdéses sem volt, hogy jelentkezem-e, szinte tényként kezeltem, hogy örök élmény lesz az egész, hiszen a csapattársaimmal, barátaimmal lehetek 3 napon keresztül és közös szenvedélyünknek- a focinak hódolhatunk, ráadásul közvetlenül a Balaton partján. Kell ennél több? Soha nem jártam még Révfülöpön, valahogy az északi part mindig is távol állt tőlem és a családtól, de gyanakodni kezdtem, hogy van valami a helyben, mikor a kolleganőmnek mesélve az adott hétvégi programot felkapta a fejét. Nem csalódtam, egy gyönyörű hely, nyugodt kikötővel, barátságos sétálóutcával és közvetlen emberekkel.

Csütörtök éjjel 11 órakor enyhe gyomorideggel teregettem ki a csuromvizes ruháimat, reménykedve abban, hogy megszárad hajnal fél 5-ig. Kicsit korainak bizonyult az indulás, de legalább senkinek nem kellett vonatoznia és még egy McCafé-t is sikerült beiktatnunk a csajokkal, hogy meglegyen a kellő koffeinszint a napi programhoz. Természetesen a mi autónk parkolt be utoljára, emiatt elviszem Én a balhét, tornákon is mindig nekem kell zárnom az öltözőt. Nem ért senkit sem meglepetésként az erőnléti edzőink lelkesedése-a miénk kevésbé-, megizzasztottak minket rendesen a kezdeti 30 percben ráhangolódásként, majd a hátralévő időben tesztelhettük milyen érzés a terem és műfű után valódi terepen játszani. Alig vártuk, hogy végre valami élelmet vehessünk magunkhoz.

Ahhoz, hogy értékelhető teljesítményt nyújtsunk a pályán nagyon fontos a megfelelő energia bevitel, erről pedig a hotel séfje igyekezett gondoskodni. Igazi menza hangulat lett rajtunk úrrá, ahogy megláttuk a műanyag tálcákat és mit sem sejtve, megfáradva a két órás edzés után felsorakoztunk a konyhás nénik által porciózott ételek elé. Mit ne mondjak, gasztroblogger játékosunk arca megért egy misét, amikor először tesztelte a napi menüt. Szerintem megszavazhatjuk, hogy a legnagyobb élményt (amit legszívesebben elfelejtenénk) a mirelit „zöldségleves” adta. Nem álltunk sorba repetáért, legyen elég ennyi. A szervezők mobilitását mutatja, hogy megfigyelve az edzések utáni tevékenységeinket gyors ötlettől és a szakadó esőtől vezérelve a péntek estére tervezett sütögetést zsíros deszkázásra módosították. (Tudni kell, hogy az Arany Ászok Futballarénában lévő kis büfében szinte örökös harc folyik a zsíros kenyérért köreinkben.) Persze nem kell aggódni, maláta munícióval is készültünk az esetleges rossz időre, na meg bátorító italként a Deák Encsi által szervezett házi Playback Párbajunkra.

Igazán színvonalas produkciókat rögtönöztünk, végig vonultattuk a létező összes zenei stílust- volt Kozsó és egy kevésbé szomorú szamuráj, Barbie Girl, Dacing Queen, Backstreet Girls és végül, de nem utolsó sorban a Feketevonat is megtalálta azt a lányt. Tökéletes programnak bizonyult ahhoz, hogy kicsit mindenki feloldódjon, és újult erővel léphessen másnap pályára.

Az alvásért azonban meg kellett küzdenünk. A Retro Hotel Révfülöp igazi kiképzőtáborrá definiálta a családias rekreációnkat. Esténként hősiesen újrahasznosítottunk a csapatépítő programban felhasznált katanámat pókírtásra, garantálva a pihentető álmot arachnophobiás Amazonjainknak. A legviccesebb talán az volt, amikor kétségbeesett hangon két játékosunk kopogtatott hajnal 2 óra körül, hogy ők bizony nem tudnak aludni a szobájukban, mert a sötétedéssel együtt pókinvázió alakult ki a plafonon. Mondjuk az sem mellőzhető pillanat, hogy majdnem egy órát töltöttem rezignáltan a szobában, miután szeretett fotósunk a felszerelését (és a piros csapatunk rombuszának baloldali erejét) megóvva a társadalomtól gondosan elzárta a külvilág elől. Hála az Internet csodáinak, természetesen akadt online csapattagunk és ki lettem szabadítva.

Bevallom a péntek esti szakadó eső és a lépcsőfordulóban történő bokaficamom már-már kedvemet szegte a szombati edzésektől, de a sors kegyes volt hozzánk. Olyannyira, hogy legszívesebben nem csak a bokámat fújogattam volna fagyasztó spray-vel, hanem mindenem. A lányok emberfeletti kitartással vitték végig az erőnléti edzést és mérkőzésjátékokat. Délután végre kipróbálhattuk magunkat nagypályán is, eddig ilyesmire nem adatott lehetőségünk. Kicsit talán mindenkinek szokatlan volt a pálya mérete és a fűcsomók tömkelege, de a kezdeti csirkefoci ellenére végül mindenki kezdte érezni a helyét és egész izgalmas mérkőzéssel zártuk a napot.

Edzés és vacsora utáni levezetésként a Pannon-beltenger emlékeit idéző Badacsony felé hajókáztunk a csapattal, rám talán ez a program volt a legnagyobb lélektani hatással. Több alkalommal hajóztam már ki a magyar tengerre, de soha nem adatott lehetőségem részt venni ilyen közösségi élményben. Szívszorongató érzés, hogy amikor legutóbb Siófokon ültem ugyanígy egy hajón, legbelül még nagyon egyedül éreztem magam Pesten. Most pedig 45 emberrel hajókázom és mindenkit ismerek, valakit jobban, valakit kevésbé, edzők, erőnléti edzők, egyetemisták, családanyák, pici gyerekek, keményen dolgozó emberek, és nincs olyan a társaságban, akivel legalább pár mondatot ne váltottam volna a hétvége folyamán.

Az edzőtábor volt az a pont, ahol újraértékeltem a foci szerepét az életemben. Kiszakadtunk a főváros terhei alól, kicsit a sarokba dobtuk a munkahelyi stresszt, magánéleti vergődéseket. Együtt kávéztunk reggelenként, láttuk egymást kócosan, bedurrant szemekkel, körítés és smink nélkül, önzetlenül osztoztunk a fáslin és Flector krémen, strandoltunk, együtt ettünk, ittunk, buliztunk és lelkiztünk, nosztalgiáztunk, csacsogtunk elalvás előtt életünk hétköznapi dolgairól - valóban hallgató fülekre lelve- és nevettünk nagyokat az eséseinken. Ezekért az élményekért éri meg Amazonnak lenni.