top of page

A 365. lap margójára

Az esztendő utolsó hónapjaiban, főképp decemberben, ahogy közeleg a Szilveszter, általában visszanézünk az évünkre, és megpróbáljuk felidézni, mi változott körülöttünk, bennünk, hogy honnan indultunk és hová jutottunk el.

2019 első és utolsó közös focija

2019 sok szempontból és sokunknak kétségtelenül meghatározó év volt. Egy teljes évtized utolsó felvonása, ami számtalan fordulattal, lezárással és tanulsággal szolgált. Mindannyian egy szeszélyes, megpróbáltatásokkal teli időszakon mentünk keresztül, ami minden értelemben erősebbé tett bennünket.


Lehet, hogy egy végtelen érzelmi hullámvasútnak tűnt, mégis túl vagyunk a sztorink 365. oldalán. És azért bőven akad boldog emlékünk. Nevettünk és éltünk, fejlődtünk, de még mennyit! Mi, az Amazonok, Sportegyesületként és közösségként is rengeteg tapasztalatot gyűjtve formálódtunk.

A honlapunk új külcsínt kapott, a csoportjainkat aktualizáltuk és újragondoltuk, hogy mindenki a számára legideálisabb körülmények között focizhasson. Az Utánpótlásunk végre a szárnyait bontogathatta a bajnokságban, hétről hétre bizonyítva, mennyit számít a szorgalom, a kemény munka, ami határozottan megmutatkozott a lányok játékának folyamatos javulásában. Mire eljött a nyár, a két felnőtt verseny csapatunkból egyet faragtunk, és egy szenior alakulatot is harcba tudtunk volna küldeni, ha elindult volna a korosztályuknak kiírt bajnokság!

Tetris Challenge

Az edzői stábunk két fővel bővült: Ági és Timi lelkesen vetette bele magát a munkába, és ha már itt tartunk, edző- és menedzser képzéseken vettünk részt. Az eszközeink tárháza kiegészült. A ruházatunkat, a felszerelésünket bővítettük a TAO pályázat elnyerése által. A Panda Focink játékosai szintén kaptak pólókat, és az edzéseikhez szükséges valahány kelléket sikerült beszereznünk.

Panda Foci

2019-ben sem feledkezünk meg arról, hogy eseményekkel tűzdeljük tele a naptárat.


Saját szervezésű belsős tornákon, Örömfocikon játszottunk együtt: vegyesen, olyanokkal, akik egyébként másik csoportban és időpontban edzenek. Tavasszal ismét ellátogattunk a Noé Állatotthonba. Júniusban, a családi napunkon megünnepeltük a 4. születésnapunkat. Júliusban a Mirabella Kemping tőlünk visszhangzott, az esősebb idő ellenére a nyári táborunk fantasztikus hangulatban telt el. Novemberben nem maradhatott el a hagyományos cipősdobozolás, december elején pedig a karácsonyi vacsorán, illetve a két ünnep között megrendezett belsős tornán búcsúztunk el az évtől.

Ha vetünk egy pillantást az Amazon Foci Facebook oldalára, (ami október óta több, mint 3000 like-al büszkélkedik), 2019-ben arcokkal és történetekkel találkozhatunk. Játékos bemutatkozásokat olvashatunk el, ezzel kicsit jobban megértve, mennyire különbözőek vagyunk. Programokat idézhetünk fel a múltból. Elkapott és megörökített mozdulatokat, mosolyokat, fényképeken megőrzött momentumokat, melyek remekül tükrözik, kik és milyenek vagyunk mi, hogy mit képviselünk. Mérkőzés beszámolókat görgethetünk végig, az egyszer fent, egyszer lent-el szembesülve, bár akár veszítettünk, akár nyertünk, végső soron győzelmet arattunk, mert még mindig itt vagyunk, együtt.

Voltak, persze, akik elmentek.

Voltak, akik csatlakoztak, és egyből beleszerettek ebbe az egészbe...

A legfontosabb az, hogy stabilan állunk a lábainkon, hogy vannak céljaink, hogy boldogan jönnek edzésre a nálunk focizó lányok, nők.

Vagy amikor éppen mégsem, akkor a nehéz nap után a mozgás, az amazonos barátok feldobják őket, hiszen ez a lényeg: kell valami, ami elfeledteti velünk azt, hogy huszonnégy óránként lapozunk egyet az életünkben. Ami felszabadít és önfeledtté tesz minket.


Egy kis foci a többiekkel erre tökéletes. Évtől függetlenül.


Legfrissebb bejegyzés
Korábbi bejegyzések
bottom of page