Bye, bye Zamárdi

Nem is olyan régen még a nyarat vártuk: a jó időt, a meleget, a napsütést. Arra vártunk, hogy a szabadban játszhassunk, a nyílt ég alatt, hogy műfüves cipőbe bújhassunk, kilépve a terem szűkös falai közül…

Aztán egyszer csak kint találtuk magunkat a füvön, a szúnyogok között, a friss levegőn. Családi nap formájában megünnepeltük a negyedik születésnapunkat, lezártuk és értékeltük a szezonunkat, új célokat fogalmazva meg a jövőre nézve. Csakhamar a nyári edzéshelyszínünkön melegítettünk már be, és mire észbe kaphattunk volna, nem pusztán a levezető nyújtáson voltunk túl, hanem a nyári táborunkon is.

Ami talán az eddigi legjobban sikerült táborunk volt.

Talán a legjobb helyszínt és a lehető legjobb szállást sikerült megtalálnunk Zamárdiban, a partmenti Mirabella Campingben, programok egész sorával futva neki ennek a körülbelül két napnak. Ami azonban biztos, az az, hogy élveztük, és mindenki gazdagodott egy újabb Amazonos élménnyel.

Rá se rántottunk a hűvösebb időre, ami igyekezett próbára tenni minket. Ezt az élményt sem az eső nem volt képes elmosni, sem a szél elfújni és tönkretenni, mert mi bizony a levegőben zajló repülőgép-shownál is nagyobb műsort hoztunk össze az idegen pályán!

Péntek délután teljes gőzerővel futottunk neki az első közös edzésünknek, legalább olyan komolyan véve a Kovi és Ági vezényelte feladatokat, mint amilyen lelkesedéssel rúgtuk a labdát a játék során, a gyakorlatok után. Az esti szalonnasütés családias hangulatot teremtett kis csapatunk körében. Újra alkalmunk nyílt együtt lenni a pályán kívül is, kicsit önfeledten nevetni, beszélgetni a "mindenről" és a "semmiről", hiszen ezért gyűltünk össze itt, a Balatonnál.

Szombaton voltunk a legkeményebbek! A jól sikerült estét követően, délelőtt egy háromnegyed pályás, négy csapatos bajnokságot, illetve egy délutáni, technikásabb edzést nyomtuk le. Az edzők és a csapattársak biztatása a kezdő játékosoknak sok erőt adott, a haladó játékosaink pedig megannyi remek trükköt bevetettek.

A hab a tortán határozottan az esti programunk volt. A kétszemélyes zsűri színe előtt, a két játékmester vezényletével, öt csapat mérkőzött meg egymással – ezúttal mez és sípcsontvédő nélkül –, ésszel és némi hidegvérrel felfegyverkezve.

Elfogyott jó néhány pohárnyi alkohol a villám-kérdéses vetélkedőn; volt túrórudik ihlette kóstoló-játszma az Éhezők Viadalán; Budapest-vaktérképpel bíbelődés; kvízkérdéses papír kitöltés; és mini-sörpong küzdelem. Mi több, láthattunk rakatnyi cipőt (!) felöltő, színpadi kifutón sasszézó Amazon-hölgyeményeket is, akik egyértelműen bearanyozták az estét kreatív magánszámaikkal. A mutogatós activity, majd az eredményhirdetés után sem széledtünk szét. Voltak, akik összegyűltek a házak teraszain és vízipipázva iszogattak tovább, míg mások a hideg elől elbújva, csendesebben töltötték a kései órákat.

Természetesen, a vidám éjszaka másnapján szintén bevetettük magunkat, és címerünkhöz méltó módon, erőn felül teljesítettünk délelőtti, utolsó táboros edzésünkön is.

Hogy milyen a mi kis közösségünk, azt újfent jól megmutatta ez az eseményünk. Megmutatta a kitartásunkat, a kreativitásunkat, az összefogásunkat, a csapatszellemünket, és emlékeztetett minket arra, milyen barátságokat köszönhetünk, legeslegelső körben, egyszerűen a közös érdeklődési körünknek: a focinak.

És amit szintén köszönünk, az bizony a szervezők óriási munkája! Az élőkészületek, a vásárlás, a főzőcskézés, az ajándékosztás az edzések után, és a 0-24-es rendelkezésre állás, melynek hála minden a lehető leggördülékenyebben zajlott le ezalatt a pár nap alatt.

Mire észbe fogunk kapni, ismét bent leszünk a teremben. Pályát és cipőt fogunk váltani, de a lelkesedésünk, valószínűleg, sohasem fog változni. És talán jövőre is ugyanilyen, vagy még jobb táborunk lesz, valahol a Balaton partján, vagy egy hasonlóan klassz helyen.

Ami biztos, az az, hogy azt is élvezni fogjuk.

Hajrá Amazonok!